A fia cipelte az ölében, míg egy másik húzta magával Raizo-t és két-két másik védte őket elölről illetve hátulról. Kezdett ismét rosszul lenni, hisz a fájdalomcsillapítók hatása kezdett múlni és a benne lévő lény is ébredezni kezdett a kábaságból. Összeszorította a fogait és megpróbálta elviselni a fájdalmat, de egy idő után képtelen volt rá. Zihált, szemeit is összeszorította és úgy ölelte idegen fiát.
- Jönnek. - hangja elcsuklott a fájdalomtól és már majdnem sírt, de tartania kellett magát.
- Merről? - kérdezte Raizo.
- Mögöttünk. - fújtatta. - Előttünk nem sokkal emberek vannak.
Az út számára hosszú volt és igen fájdalmas. Ahogy beérték azokat az embereket, akiket említett, megkönnyebbülten sóhajtott fel, mert ismerősökkel találkozott. Az előttük álló két Alien morogni kezdett, mert fegyvert fogtak rájuk és csak őt akarták védeni. Sziszegett egyet és a két lény szétvált, hogy láthassák az emberek, hogy nem akarják őket bántani. Hagyták, hogy bemenjenek és a fia vele együtt az egyik ágynál kötött ki. Amint lefeküdt, a lény a falra mászott és onnan figyelte tovább az eseményeket. A többiek is bementek lassan, de egyikük megállt az ajtó alőtt.
- Gyere be! - szólt a lénynek. - Nem akarom, hogy bajod essen.
Egy számára nagyon ismerős arc ment oda hozzá. - Beszarok! - nevette el magát a férfi. - Csak nem a kis Kaszás?
- Hello, hadnagy!
- Magával vannak? - intett a lények felé.
- Igen. - sóhajtotta. - Mind az enyém. - Nem teketóriázott tovább, egyszerűen előkotorászta az egyik zsebéből a fecskendőket és egymás után ötöt magába nyomott.
- Ez meg mi a szar? - kérdezte a hadnagy.
- Fájdalomcsillapító. - válaszolta.
- Megsérült?
- Nem. - szorította össze a fogát. - Szülni fogok.
A hadnagy egy hordozható tomográfot vitt oda, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy igazat mondott. Mindenkinek tátva maradt a szája, amikor meglátták a képernyőn, hogy mi van a méhében.
- Ez képtelenség! - nyúlt meg a hadnagy arca.
Egy másik katona ment oda hozzájuk. - A műszer szerint ismeretlen.
- Mi ez a szar itt magában? - a hadnagy ordított és szólt néhány emberének, hogy készüljenek, mert az egyik közeli műtőbe mennek, hogy kiszedhessék belőle.
- Nem a maguk dolga. - válaszolta erőtlenül, mert kezdett hatni a fájdalomcsillapító. - Meg kell keresnünk John-t!
- Hey Johnson! - rikkantott oda a hadnagy egy másik katonának. - Hozz neki egy fülest és adjatok neki néhány fegyvert is!
Lassan feltápászkodott, majd megrázta a fejét és alaposan felszerelkezett mindennel. Magára aggatta a taktikai sörétest, a simát, néhány marok pisztolyt, gránátvetőt, géppisztolyt, a harci puskát, az impulzus karabélyt, lángszórót, gránátot és mindent ami csak kellett. A teljes fegyverarzenáltól tényleg úgy nézett ki, mint egy igazi katona. Vissza kellett szoknia a fegyverek használatához, így mielőtt indultak volna, egy gyors gyorstalpaló visszaszoktató gyakorlatot tartott magának, amitől néhány katonának leesett az álla.
- Feleségül veszem ezt a nőt! - jelentette ki az egyik.
- Csak lassan a testtel fiúk! - avatkozott közbe a hadnagy. - Nem érdeklik az olyan srácok, mint ti! - itt tartott egy kis szünetet.
- Próbálkozni csak lehet. - csatlakozott be egy másik is.
Nem válaszolt semmit, inkább indult az ajtó felé, de amint az egyik katona az ajtó nyitógombjára helyezte az ujját, oldalra fordította a fejét és sziszegni kezdett. Egy harcos Alien állt az ajtó előtt és várta, hogy kilépjenek rajta vagy beengedjék. A katonák először értetlenül álltak a dolgok előtt, amikor négyen a sajátjai közül elé álltak, egy hátrébb húzta, míg az utolsó ott állt velük hátul. Az ő fia teljesen máshogy nézett ki, mint a másik öt. Sokkal magasabb, erősebb, okosabb volt, mint a többi és testét mindenütt érdekes világosbarna jelek díszítették.
Ott állt közte és a másik között, aki néhány másodperce hátrébb tolta, hogy megóvhassák. A lény farkasszemet nézett velük, de az előtte álló négy nem érdekelte. A katonák körülöttük és a másik helyiségben helyezkedtek el úgy, hogy őket is védhessék. A váratlan vendég egyszer csak sziszegni kezdett és az előtte lévők is ugyanezt tették. Rátámadt az egyikre. Védelmi ösztöne bekapcsolt és mielőtt halálos csapást mérhetett volna a teremtményére, eldobta a kezében lévő fegyvert, majd a harcos Alien-nek rontott és kirepültek a folyosóra. Nem teketóriázott sokat, megragadta egyik kezével a torkát, felemelte, majd egy ügyes mozdulattal letépte a farka végén lévő tőrszerű valamit és a dög felsikoltott. Kegyetlensége nem ismert határokat. Az idegen lény kinyújtotta dupla állkapcsát, hogy megsebezhesse vele, de másik kezével még idejében elkapta és a másodperc tört része alatt azt is kitépte. Hangosan mordult egyet a lényre, mielőtt kitépte a jobb karját is. Majdnem habosan folyt ki belőle a sárga, savval teli vére, de még nem volt elég. Ismét egy sikítás a dögtől, mikor a másik kezével is így tett, majd hátrébb csúszott rajta és karmaival felmarta a gyomrát is. Belei sisteregve hullottak a padlóra és a lény légzése abbamaradt, végül eredeti hangján, mélyen és túlvilágian győzelmi üvöltést hallatott, amibe az összes többi nem közéjük tartozó Alien belereszketett.
Az ajtó kitárult mögötte és a katonák kiözönlöttek rajta. Zihálva állt a darabokra tépett és marcangolt test fölött. Fia azonnal átvágott közöttük, nem érdekelte, hogy kit lökött fel, majd magához ölelte. Dühe kezdett tovaszállni, amikor az ölésre termett karok gyengéden végigsimítottak a karján, majd a hátán és végül a hasán is. Ahogy a katonákra nézett, mindegyik kikerekedett szemekkel és tátott szájjal bámulták a lejátszódó jelenetet, majd a brutálisan kivégzett tetemet.
- Ezt maga művelte? - kérdezte az egyik katona.
A kezeire pillantott, amikről még mindig csöpögött a sárga, savas vér. - Mi a fasz? - szólalt meg a hadnagy. - Tudja, hogy sav csöpög az ujjairól? - a kérdésre elmosolyodott. - Hogy nyírta ki? - a férfi választ várt. - Miért nem égeti ki a sav?
- Ez egy hosszú történet. - válaszolta. Nem akarta tovább húzni az időt, hiszen megakarta találni Kaszás-t és most, hogy saját erejéből kinyírta a harmadik legerősebb ellenséges Alien-t, már készen állt a nehézségekre, ráadásul a benne lévő hibrid is lenyugodott és nem akart még megszületni. - Raizo! - szólt második férjének. - Keresd meg a frekvenciát, amin elérhetjük Kaszás-t és szedjük fel őket.
- Intézem! - mondta a férfi és a többiek is csak néztek.
Az egyik katonának nem tetszett, hogy parancsolgat egy századosnak és ezt ki is fejezte. - Ki a fene maga? - háborgott. - Hogy utasíthat egy feljebbvalót bármire is?
A hadnaggyal összenéztek. - Ő a főnök, fiam! - világosította fel, de nem ért el az agyáig.
- Tudtommal Connor és Kaszás a főnökök!
Nem törődően sóhajtott és rázta meg a fejét. A hadnagy egyre dühösebbé vált a tiszteletlensége miatt és tarkón is vágta érte. - Tiszteld a feljebbvalódat, kölyök!
Egy másik is csatlakozott a korábbi engetlenkedőhöz. - Tisztelettel kérdezem, asszonyom.... - nem hagyta, hogy befejezze a mondatot és inkább a fülesébe beszélt.
- John, hallasz engem? - semmi válasz.
- Kaszás, itt Raizo! - mondta a férfi a rádióba.
- Itt Kaszás. Mi a helyzet? - a hangjától megkönnyebbült és mintha legalább tíz tonna súly esett volna le a válláról.
- Megvan Jan! - mondta tovább. - Ismétlem, megvan Jan!
- Jól van? - kérdezte a férje.
- Igen, de nem sok van neki hátra. - Raizo szavai után olyan volt, mintha Kaszás megfagyott volna. Valamit babrált a fülesével és már beszélhetett is vele.
- Hol vagytok? - kérdezte Kaszás-t.
- Egy raktárban nem messze a hadnagytól. - válaszolta. - Sarokba szorítottak minket.
- Indulunk! - mondta úgy, hogy mindenki hallja.
Rendezték soraikat és indulásra készen álltak. Két Alien maradt hátul, hogy fedezze őket. A plafonon másztak és figyeltek. Kettő volt előttük, a fia mellette és az utolsó elment felderíteni a terepet. Lassan, óvatosan és halkan haladtak, mert aggódott amiatt, hogy elveszíti valamelyik tengerészgyalogost. Meg is feledkezett a kezében, a vállain és a zsebeiben lévő fegyvereiről. Úgy sétálgatott, mintha egyáltalán nem fenyegetné őket veszély. Túlságosan is megszokta az idegen lények jelenlétét, ezért nem érezte magát veszélyben. Épp bevettek egy kanyart, amikor eszébe jutott, hogy azt a kevés emberi mivoltát is kivetkőzte magából nemrég, ami a DNS-ében van.
Egyáltalán nem érte váratlanul, amikor a hátuk mögött felbukkant két ismeretlen Alien, akik támadni készültek. A katonák nem mertek lőni, mert amikor a velük lévők és az őket támadók összecsaptak, nem akarták megölni a védelmezőiket. Már elindult feléjük, hogy segíthessen nekik, amikor elől is támadni kezdtek. Két Alien-e hamar lenyomta a hátulról támadókat, de elől egy újabb harcos Alien tűnt fel, pont olyan, mint amilyet széttépett. Együtt dolgozott a vele lévőkkel és együtt, csapatként támadni kezdték. A katonák hátukat fedezték, nehogy újabbak érkezzenek. Sziszegtek és morogtak az idegen lényre, majd egy kósza ötlettől vezérelve felugrott és leterítette. A többiek köréjük gyűltek és egyszerre kitépték a kezeit, lábait és a farkát. Mielőtt indultak volna, még visszahajolt a harcoshoz és kitépte dupla állkapcsát a biztonság kedvéért. Hamarosan egy raktárféléhez értek, ahol emberek hangját hallotta.
Teljesen elmerülve kereste az ajtó vésznyitóját és amikor megtalálta, meghúzta, az ajtó pedig kitárult. Legalább harminc katona fegyvere szegeződött nekik és mind rettegtek a velük lévő Alien-ektől. A katonák lőni akartak, de a rádióban megszólalt egy hang, aminek nagyon örült. Hicks utasította a csapatát, hogy ne lőjenek és engedjék be őket. Szép lassan mind beléptek és az ajtó bezárult körülöttük. Fia leült az egyik fal tövébe és őt is húzta magával, egyenesen az ölébe.
- Kit látnak szemeim! - szólalt meg Hicks. - Jól vagy?
Megrázta a fejét. - Nem, de túl élem. - azzal fogta és egy újabb adag fecskendőt döfött magába. - Kaszás?
- Csapdában. - válaszolta Hicks.
- Mentsük ki! - jelentette és már állt is fel az átlagon felüli nagyságú lény öléből.
- Álljunk csak meg! - akadékoskodott újra az egyik katona. - Követjük a parancsait és azt sem tudjuk kicsoda? Gondolkodjatok már!
- Nyugodjon le katona! - szólt rá Hicks.
- Bocsásson meg Uram, de egy lószart! - folytatta tovább. - Xeno-kkal cimborál és egy kibaszott szörnyet fog megszülni!
- Pofa be! - ordított rá és az Alien-ek támadó állásba helyezkedtek. - Fogalma sincs róla, hogy ki vagyok!
- Ezt akarom megtudni!
Megszakította a beszélgetést és újra a fülsébe beszélt. - Winter, élsz még? - kezdett ideges lenni. - Winter, a kurva életbe! Válaszolj már! - a következő pillanatban a katona felé fordult. - Itt Connor!
- Itt Winter! - szólt bele végül a férfi. - Segítségre van szükségem! Xeno-k támadtak ránk!
- Hol vagy? - kérdezte és indult is.
A déli raktárnál, nem messze Hicks-éktől.
Nem gondolkodott tovább, inkább indult. Nem nézte, hogy ki volt vele vagy ki nem, rohant, ahogy csak tudott. Mindössze néhány folyosót haladt, míg meg nem látta a férfit futni és lövöldözni. Az ellenséges Xeno-k nem kímélték a férfit, de ő nem adta könnyen magát. Az impulzus karabélyból lőtt ki néhány gránátot, de az sem sokat használt ellenük. Előkapta a taktikai sörétesét és tüzelni kezdett vele, fedezte a férfit, míg odaért hozzá. Idejük sem volt üdvözölni egymást, mert valami felordított a közelükből és cseppet sem érezte barátságosnak.