Próbálta kitalálni honnan jöhetett az ordítás, de nem tudta, mert minden visszhangzott tőle. Az egyik elágazásnál jártak, amikor összeakadtak egy új lénnyel. Ilyet még nem látott. Predalien beütése volt, de mégis más volt. A többi Alien-t Winter szép lassan lelőtte, ő pedig farkasszemet nézett az új jövevénnyel. Alig húsz méterre voltak egymástól, de nem mozdultak meg. A fegyverek ropogása abbamaradt és Winter megragadta, hogy indulhassanak.
- Gyere, indulnunk kell! - próbálta a férfi magához téríteni. - Ez meg mi a szar? - kérdezte, miután észrevette a lényt.
- A mellettünk lévő folyosó tiszta. - mondta a férfinek.
- Nélküled nem megyek!
- Ha megmozdulok, akkor végünk! - rá sem nézett, mert azzal is előrehozhatta a támadást. Finoman végigsimított a hasán és érezte a benne lévő életet. A szívverése egyenletes volt. Ekkor döbbent rá valamire, de nem volt ideje felfogni, mert a dög támadott.
- Itt Winter! - ordította a tizedes a rádióba. - Erősítésre van szükségünk!
Felhúzta a lábát, amikor a lény a falnak nyomta és kereste a pillanatot, amikor lelökhette magáról. Ellensége lefogta az egyik kezét, míg a másikkal a torkánál tartotta, hogy ne ejthessen rajta sebet. Feljebb nyomta a dög fejét és lenézett kettejük közé. A lábai között volt annyi hely, hogy hosszú farkát kényelmesen kiengedhesse és azzal a lendülettel bele is vágta ellenségébe. A dög sikítozott és morgott, míg egyre erősebben szúrta belé, de nem tágított tőle. Végül nem takargatott semmit és a tüskéit is kiengedte minden lehetséges testrészéből egy mély és túlvilági ordítás közepette. Iszonyú sipítozás kerekedett.
Lépteket hallott, de nem akart velük foglalkozni. Nem mesze tőle elhalkultak. - Jan! - hallotta meg férje hangját és feljebb tolta a dögöt, hogy kilőhessen belőle egy darabot.
A farkát is visszahúzta, de Kaszás nem lőtt. Közvetlenül mellette egy újabb Alien jelent meg, de nem őt, hanem az ismeretlen dögöt támadta meg és húzta le róla. Csak állt a falnak dőlve és bámulta az új lényt. Ekkor ismerte fel az ottani elsőszülött Alien-ét, akinek szintén olyan jelei voltak, mint Thor-nak, csak világos zöldes és a bőrének is olyan beütése volt. Kaszáshoz csatlakozott néhány katona és vállvetve lőtték ki a rájuk támadó újabb idegeneket. Az impulzus gépkarabélyok jellegzetes hangja messzire el hallatszódhatott, mert a sajátjai közül kettő is feltűnt, hogy segíthessenek nekik. Erőt vett magán és beállt a lény mögé, aki a másik fiával volt elfoglalva. A dög morogva fordult felé, ezzel hátat fordítva a másiknak, aki hamar megoldotta a helyzetet. Lefogta hátulról, ő pedig hosszú karmaival tépkedni kezdte a húsát.
Szinte tudta, hogy megpróbálja bevetni a farkát és már készült rá, amikor valaki elkapta a farkát és akkor meglepetten nézett hátra. Újabb segítsége nem más volt, mint a legelső fia, aki egy pillanat alatt tépte le a tőr végződést és utána húzta el az ellenségtől tisztes távolságba. Másik fia ösztöneinek engedelmeskedve tépte szét a támadót, de arra nem készült fel, amit azután láttak. A valódi bőr és hússzövetek alatt fémvázat találtak és a koponyából is egy apró chipet szedtek ki. A vére is más színű volt és savnak semmi nyoma nem volt benne.
- Ez meg mi a szar? - kérdezte Kaszás.
Fia elengedte és akkor alaposan megvizsgálta a teremtményt. - Ez egy kiborg! - adta meg a választ, mire a körülötte lévők megborzongtak.
- Ki akar magának egy ilyet? - tette fel a kérdést az egyik katona.
Ottani fia sziszegni és morogni kezdett, amire nagyot sóhajtott. - Bassza meg! - morogta Kaszás.
- Francba! - hallotta meg a közelből Raizoo hangját.
- Mi az?
Ránézett a katonára, majd a férjeire. - Több százan vannak és írtják az élőket! - ököllel a falba vágott. - Közülünk is megöltek párat. - Felkapta az egyik darabját a robotnak és cipelni kezdte. - Bár lennének itt Predatorok! - Sóhajtotta. - Örülnék a segítségnek! - A lény ismét sziszegett és ő megkönnyebbülten sóhajtott fel. - Legalább egy kívánságom teljesült!
Az egyik újonc folyamatosan kérdezősködött, de nem válaszolt neki és Kaszás elintézte helyette. Ahogy visszaértek a többiekhez, valami nem stimmelt. Túlságosan is nagy volt a csend és az ajtó is zárva volt. A Predatorokra jellemző furcsa szortyogást hallott meg és hamarosan léptek közeledtek felé. Úgy tett, mintha az ajtóval babrált volna, de amikor a láthatatlan alak odaért mellé, hozzávágta a kiborg tetemét és készült a harcra. Hirtelen a méhében rejtőző lény magához tért és próbálta átvágni magát, hogy megszülethessen. A legközelebbi szervíz aknában eltűnt és keresett egy helyet, ahol nyugodtan megszülhette a kivételes lényt. A többiek alatti szinten találta meg, így a lényeinek hála biztonságban volt.
Fogait összeszorítva tolta le a nadrágját a bugyijával együtt a térdéig, combjait szétnyitotta és egy hatalmas ordítás kíséretében nyomni kezdett. A hangját két lénye is meghallotta. Néhány pillanattal később valaki feljebb emelte és megragadta a kezeit, miközben pihegett két nyomás között. Végre elszánta magát, hogy egy hatalmas nyomással megszülje a lényt és ebben a fájdalomcsillapítók segítségére is számított. Korábban beadott adagja hatni kezdett, de nem adhatta fel. Összszedte magát és minden erejét bevetve kinyomta magából a lényt. Zihálva zuhant vissza a neki segítő valaminek a ölébe és kikerekedtek a szemei, amikor a zöldes beütésű bőr csillant meg a fekete kezeken, amiket szorongatott. Félve nézett fel, de a lény nem bántotta. Segítséggel felült és elkezdte kibontani a nyálkából az újszülöttet, aki rá hasonlított eredeti alakjában.
Az újszülött először beledőlt az érintésébe, majd visítva elszaladt tőle. Először nem értette miért, aztán meglátta a felettük lévő alagútban a rájuk leső ellenséges idegent. Morogni és sziszegni kezdett, mire az öve megragadta és elhúzta onnan. Egy furcsa helyiségben találta magát, ami a többiekhez vezetett. Leharcoltan, fáradtan és véresen evickélt át társaihoz és azonnal belezuhant Kaszás karjaiba. Kellett egy kis idő, míg valamennyire vissza tudta nyerni az erejét és enni kezdett. Férje karjaiban ekindultak valamerre es mivel Alien-jei figyeltek, nyugodtan megadhatta magát. Mikor magához tért, egy zuhanyzóban találta magát, de valami nem stimmelt. A korábbi szülési fájdalom ismét a hatalmába kerítette és nem tehetett ellene semmit. Fogait összeszorítva ismét nyomni kezdett és ezúttal sokkal könnyebben ment neki. Kaszás és Raizo azonnal a segítségére siettek és megszülte a másik lényt is. A lényei feszülten figyeltek, ő pedig a rátekeredő fiával lassan lezuhanyozott.
Kicsit meglepte, hogy a második nem menekült el tőle, még akkor sem, amikor veszélyt érzékelt. Anyai ösztönei a felszínre törtek és a kis lény igényelte is törődést. Elmosolyodott, amikor Kaszás és Raizo közeledésére is szinte dorombolva reagált. Lassan indulhattak és minden szükséges fegyverrel felszerelkezett, mielőtt indultak tovább. A kis Predalien hosszú farkával a derekára kapaszkodott és élvezte a teste melegét. Halkan haladtak es minden neszre figyeltek. Hirtelen megérzett valamit és intett a többieknek, hogy álljanak meg. Rendkívüli aktivitás volt a közelben és mégsem ment oda egyik lény sem, hogy megtámadja őket. Kár volt elkiabálnia magában, mert hamarosan egy eddig ismeretlen ordítás visszhangzott minden irányból, ami nem sejtetett semmi jót. Ösztönei bekapcsoltak és lassan lenézett. Akkor látta meg a rácsokon keresztül alattuk a lényeket. Felettük a szerviz alagutak tetejei kipattantak és Alien kezek nyúltak le értük.
- Kezeket a magasba! - ordította a katonáknak és az idegenjei felhúzták őket.
A semmiből megjelent néhány Predator és irtani kezdték a padló alatti lényeket. Kegyetlen csata volt és egyikükben felismerte első szülött fiát. Átadta Kaszás-nak újszülöttjét és leugrott segíteni nekik. Az ellenséges idegenek sikítva véreztek el, de még így sem élte ki a bosszúját rajtuk. Mikor minden lecsillapodott, zihálva állt a négy Vadász között, akik körbevették. Egyikük megindult felé, de valamelyik mögötte álló rámordult és visszavonulót fújt. Megpördítették a tengelye körül és akkor szemben volt az őt megvédővel. A lény gyengéden cirógatni kezdte és a hasára tette a kezét.
- A...nya. - hortyogta a Predator és akkor már biztos volt benne, hogy nem képzelődött.
- Heg! - Engedett a benne túltengő érzéseinek és megölelte fiát.
Mikor kibontakoztak az ölelésből, a kis Predalien önállósította magát, kiszabadult Kaszás karjaiból és egyenesen ráugrott. A Predatorok először támadó állásba helyezkedtek, majd amikor hosszú farkával átölelte a derekát és majdnem doromboló hangot kiadva hozzábújt, meggondolták magukat. A többiek a szellőző alagútból figyelték, míg ők folytatták útjukat. Egy fegyverraktár féléhez értek, aminek a másik ajtaja mögül fegyverropogás és visítások hallatszottak. Mindenki tárat cserélt a fegyvereiben és fia átnyújtott neki egy plazma vetőt, ami puskává volt alakítva. Nagyot sóhajtott, majd az ajtó kinyílt és belevetették magukat a harcba.
Együtt harcolt a három faj az egyre több ellenséges idegen ellen. Mindhárom harcformának remekül hasznát vette és a lehetőségekhez mérten mikor melyiket tudta használni. Szerencséjére a kis Predalien ösztönösen érezte, mikor hová kell bújnia, hogy ne essen baja. Fiai körbe vették és vállvetve harcoltak megállás nélkül. Alien-jei vele együtt mozdultak és két hullámot sikeresen vissza is vertek. Már majdnem a kordonnál voltak, amikor valami iszonyatosan mérgesen bömbölni kezdett és nekifeszült az egyik hangár ajtónak. A hangot szinte azonnal felismerte és mindenkit az őket fedező katonák felé terelt.
- Nyissa ki az ajtót, különben mind meghalunk! - utasította a rangidőset.
- Hölgyem, a parancs szerint tartanunk kell a pozíciónkat! - ellenkezett vele a katona.
Az idő sürgette őket és kezdett egyre idegesebb lenni. - Na idefigyeljen, hadnagy! Nyissa ki azt a rohadt ajtót, különben én magam zsigerelem ki!
- Parancsot kaptunk!
- Kaszás! - szólította férjét. - Ki a rangidős ebben szarban?
- Te! - válaszolta.
A lény egy kisebb lyukat ütött a hangár ajtaján és akkor kezdett eluralkodni rajta a védelmező ösztöne. - A nevem Connor, és parancsba adom, hogy nyissa ki azt a kurva ajtót és lépjünk le mind!
A férfi hebegve adta ki az utasítást és az ajtó lassan felemelkedett. Támadó állásba helyezkedett és felkészült a harcra, de a kisebb idegeneket elintézték az őrszemek. A hangárajtón csikorogva nagyobb lyuk lett, amin a lény beüvöltött. Hallotta, hogy Kaszás és Raizo szitkozódnak valamit, de nem értette. Néhány pillanat múlva a hatalmas lény betörte az ajtót és feléjük kezdett rohanni. Már majdnem elérte, amikor valaki behúzta a kisebb helyiségbe és az ajtó lezáródott mögöttük. A lény bosszúsan bömbölt, amiért meglógtak előle, de akárhogy verte az ajtót, nem tudott bejutni.
- Ez meg mi a szar volt? - kérdezte az egyik ismeretlen katona.
- Praetorian. - adta meg a választ.
- Kurva jó! - csattant fel Hicks, Kaszás és Raizo is.
- Vagyis? - érdeklődött a hadnagy.
- Belőle lesz a királynő, ha vele valami történne! - mondta Winter helyette és katonák, akikhez csapódtak szintén szitkozódni kezdtek.
- Hogy tudjuk megölni?
Kaszás nagyot sóhajtott. - Mi nem, de Connor igen! - tárat cserélt a fegyverében.
Próbált lenyugodni és hogy minél gyorsabban menjen, az egyik Alien-éhez bújt, aki simogatta a hátát. - A meg kell találnunk a mieinket, mielőtt ez ránk veti magát megint! - Magában furcsállta, hogy nem kérdeztek rá arra, hogy mit keresnek velük ezek a lények. Ebből tudta, hogy az övéi összefogtak a katonákkal és együtt küzdenek a többi ellen.
Miután lenyugodott, indultak tovább. A környék túlságosan csendes volt és ez nem tetszett neki. Valami azt súgta, hogy csapdába kerültek és nagyon megszívják, ha megpróbálnak menekülni. Mindenhonnan ellenséges Alien-ek harci fújásait lehetett hallani. Az övéi támadó állásba helyezkedtek és a Predatorok is figyelték a helyiséget. Valahonnan a Praetorian bömbölését hallották. Felkészültek a támadásra, de a sötétből hirtelen felbukkant a hatalmas lény és két katonát elhajított mellőle, mielőtt elkapta volna.
2016. május 24., kedd
2015. november 19., csütörtök
Aliens Vs Predator: Rebirth 3.rész
A fia cipelte az ölében, míg egy másik húzta magával Raizo-t és két-két másik védte őket elölről illetve hátulról. Kezdett ismét rosszul lenni, hisz a fájdalomcsillapítók hatása kezdett múlni és a benne lévő lény is ébredezni kezdett a kábaságból. Összeszorította a fogait és megpróbálta elviselni a fájdalmat, de egy idő után képtelen volt rá. Zihált, szemeit is összeszorította és úgy ölelte idegen fiát.
- Jönnek. - hangja elcsuklott a fájdalomtól és már majdnem sírt, de tartania kellett magát.
- Merről? - kérdezte Raizo.
- Mögöttünk. - fújtatta. - Előttünk nem sokkal emberek vannak.
Az út számára hosszú volt és igen fájdalmas. Ahogy beérték azokat az embereket, akiket említett, megkönnyebbülten sóhajtott fel, mert ismerősökkel találkozott. Az előttük álló két Alien morogni kezdett, mert fegyvert fogtak rájuk és csak őt akarták védeni. Sziszegett egyet és a két lény szétvált, hogy láthassák az emberek, hogy nem akarják őket bántani. Hagyták, hogy bemenjenek és a fia vele együtt az egyik ágynál kötött ki. Amint lefeküdt, a lény a falra mászott és onnan figyelte tovább az eseményeket. A többiek is bementek lassan, de egyikük megállt az ajtó alőtt.
- Gyere be! - szólt a lénynek. - Nem akarom, hogy bajod essen.
Egy számára nagyon ismerős arc ment oda hozzá. - Beszarok! - nevette el magát a férfi. - Csak nem a kis Kaszás?
- Hello, hadnagy!
- Magával vannak? - intett a lények felé.
- Igen. - sóhajtotta. - Mind az enyém. - Nem teketóriázott tovább, egyszerűen előkotorászta az egyik zsebéből a fecskendőket és egymás után ötöt magába nyomott.
- Ez meg mi a szar? - kérdezte a hadnagy.
- Fájdalomcsillapító. - válaszolta.
- Megsérült?
- Nem. - szorította össze a fogát. - Szülni fogok.
A hadnagy egy hordozható tomográfot vitt oda, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy igazat mondott. Mindenkinek tátva maradt a szája, amikor meglátták a képernyőn, hogy mi van a méhében.
- Ez képtelenség! - nyúlt meg a hadnagy arca.
Egy másik katona ment oda hozzájuk. - A műszer szerint ismeretlen.
- Mi ez a szar itt magában? - a hadnagy ordított és szólt néhány emberének, hogy készüljenek, mert az egyik közeli műtőbe mennek, hogy kiszedhessék belőle.
- Nem a maguk dolga. - válaszolta erőtlenül, mert kezdett hatni a fájdalomcsillapító. - Meg kell keresnünk John-t!
- Hey Johnson! - rikkantott oda a hadnagy egy másik katonának. - Hozz neki egy fülest és adjatok neki néhány fegyvert is!
Lassan feltápászkodott, majd megrázta a fejét és alaposan felszerelkezett mindennel. Magára aggatta a taktikai sörétest, a simát, néhány marok pisztolyt, gránátvetőt, géppisztolyt, a harci puskát, az impulzus karabélyt, lángszórót, gránátot és mindent ami csak kellett. A teljes fegyverarzenáltól tényleg úgy nézett ki, mint egy igazi katona. Vissza kellett szoknia a fegyverek használatához, így mielőtt indultak volna, egy gyors gyorstalpaló visszaszoktató gyakorlatot tartott magának, amitől néhány katonának leesett az álla.
- Feleségül veszem ezt a nőt! - jelentette ki az egyik.
- Csak lassan a testtel fiúk! - avatkozott közbe a hadnagy. - Nem érdeklik az olyan srácok, mint ti! - itt tartott egy kis szünetet.
- Próbálkozni csak lehet. - csatlakozott be egy másik is.
Nem válaszolt semmit, inkább indult az ajtó felé, de amint az egyik katona az ajtó nyitógombjára helyezte az ujját, oldalra fordította a fejét és sziszegni kezdett. Egy harcos Alien állt az ajtó előtt és várta, hogy kilépjenek rajta vagy beengedjék. A katonák először értetlenül álltak a dolgok előtt, amikor négyen a sajátjai közül elé álltak, egy hátrébb húzta, míg az utolsó ott állt velük hátul. Az ő fia teljesen máshogy nézett ki, mint a másik öt. Sokkal magasabb, erősebb, okosabb volt, mint a többi és testét mindenütt érdekes világosbarna jelek díszítették.
Ott állt közte és a másik között, aki néhány másodperce hátrébb tolta, hogy megóvhassák. A lény farkasszemet nézett velük, de az előtte álló négy nem érdekelte. A katonák körülöttük és a másik helyiségben helyezkedtek el úgy, hogy őket is védhessék. A váratlan vendég egyszer csak sziszegni kezdett és az előtte lévők is ugyanezt tették. Rátámadt az egyikre. Védelmi ösztöne bekapcsolt és mielőtt halálos csapást mérhetett volna a teremtményére, eldobta a kezében lévő fegyvert, majd a harcos Alien-nek rontott és kirepültek a folyosóra. Nem teketóriázott sokat, megragadta egyik kezével a torkát, felemelte, majd egy ügyes mozdulattal letépte a farka végén lévő tőrszerű valamit és a dög felsikoltott. Kegyetlensége nem ismert határokat. Az idegen lény kinyújtotta dupla állkapcsát, hogy megsebezhesse vele, de másik kezével még idejében elkapta és a másodperc tört része alatt azt is kitépte. Hangosan mordult egyet a lényre, mielőtt kitépte a jobb karját is. Majdnem habosan folyt ki belőle a sárga, savval teli vére, de még nem volt elég. Ismét egy sikítás a dögtől, mikor a másik kezével is így tett, majd hátrébb csúszott rajta és karmaival felmarta a gyomrát is. Belei sisteregve hullottak a padlóra és a lény légzése abbamaradt, végül eredeti hangján, mélyen és túlvilágian győzelmi üvöltést hallatott, amibe az összes többi nem közéjük tartozó Alien belereszketett.
Az ajtó kitárult mögötte és a katonák kiözönlöttek rajta. Zihálva állt a darabokra tépett és marcangolt test fölött. Fia azonnal átvágott közöttük, nem érdekelte, hogy kit lökött fel, majd magához ölelte. Dühe kezdett tovaszállni, amikor az ölésre termett karok gyengéden végigsimítottak a karján, majd a hátán és végül a hasán is. Ahogy a katonákra nézett, mindegyik kikerekedett szemekkel és tátott szájjal bámulták a lejátszódó jelenetet, majd a brutálisan kivégzett tetemet.
- Ezt maga művelte? - kérdezte az egyik katona.
A kezeire pillantott, amikről még mindig csöpögött a sárga, savas vér. - Mi a fasz? - szólalt meg a hadnagy. - Tudja, hogy sav csöpög az ujjairól? - a kérdésre elmosolyodott. - Hogy nyírta ki? - a férfi választ várt. - Miért nem égeti ki a sav?
- Ez egy hosszú történet. - válaszolta. Nem akarta tovább húzni az időt, hiszen megakarta találni Kaszás-t és most, hogy saját erejéből kinyírta a harmadik legerősebb ellenséges Alien-t, már készen állt a nehézségekre, ráadásul a benne lévő hibrid is lenyugodott és nem akart még megszületni. - Raizo! - szólt második férjének. - Keresd meg a frekvenciát, amin elérhetjük Kaszás-t és szedjük fel őket.
- Intézem! - mondta a férfi és a többiek is csak néztek.
Az egyik katonának nem tetszett, hogy parancsolgat egy századosnak és ezt ki is fejezte. - Ki a fene maga? - háborgott. - Hogy utasíthat egy feljebbvalót bármire is?
A hadnaggyal összenéztek. - Ő a főnök, fiam! - világosította fel, de nem ért el az agyáig.
- Tudtommal Connor és Kaszás a főnökök!
Nem törődően sóhajtott és rázta meg a fejét. A hadnagy egyre dühösebbé vált a tiszteletlensége miatt és tarkón is vágta érte. - Tiszteld a feljebbvalódat, kölyök!
Egy másik is csatlakozott a korábbi engetlenkedőhöz. - Tisztelettel kérdezem, asszonyom.... - nem hagyta, hogy befejezze a mondatot és inkább a fülesébe beszélt.
- John, hallasz engem? - semmi válasz.
- Kaszás, itt Raizo! - mondta a férfi a rádióba.
- Itt Kaszás. Mi a helyzet? - a hangjától megkönnyebbült és mintha legalább tíz tonna súly esett volna le a válláról.
- Megvan Jan! - mondta tovább. - Ismétlem, megvan Jan!
- Jól van? - kérdezte a férje.
- Igen, de nem sok van neki hátra. - Raizo szavai után olyan volt, mintha Kaszás megfagyott volna. Valamit babrált a fülesével és már beszélhetett is vele.
- Hol vagytok? - kérdezte Kaszás-t.
- Egy raktárban nem messze a hadnagytól. - válaszolta. - Sarokba szorítottak minket.
- Indulunk! - mondta úgy, hogy mindenki hallja.
Rendezték soraikat és indulásra készen álltak. Két Alien maradt hátul, hogy fedezze őket. A plafonon másztak és figyeltek. Kettő volt előttük, a fia mellette és az utolsó elment felderíteni a terepet. Lassan, óvatosan és halkan haladtak, mert aggódott amiatt, hogy elveszíti valamelyik tengerészgyalogost. Meg is feledkezett a kezében, a vállain és a zsebeiben lévő fegyvereiről. Úgy sétálgatott, mintha egyáltalán nem fenyegetné őket veszély. Túlságosan is megszokta az idegen lények jelenlétét, ezért nem érezte magát veszélyben. Épp bevettek egy kanyart, amikor eszébe jutott, hogy azt a kevés emberi mivoltát is kivetkőzte magából nemrég, ami a DNS-ében van.
Egyáltalán nem érte váratlanul, amikor a hátuk mögött felbukkant két ismeretlen Alien, akik támadni készültek. A katonák nem mertek lőni, mert amikor a velük lévők és az őket támadók összecsaptak, nem akarták megölni a védelmezőiket. Már elindult feléjük, hogy segíthessen nekik, amikor elől is támadni kezdtek. Két Alien-e hamar lenyomta a hátulról támadókat, de elől egy újabb harcos Alien tűnt fel, pont olyan, mint amilyet széttépett. Együtt dolgozott a vele lévőkkel és együtt, csapatként támadni kezdték. A katonák hátukat fedezték, nehogy újabbak érkezzenek. Sziszegtek és morogtak az idegen lényre, majd egy kósza ötlettől vezérelve felugrott és leterítette. A többiek köréjük gyűltek és egyszerre kitépték a kezeit, lábait és a farkát. Mielőtt indultak volna, még visszahajolt a harcoshoz és kitépte dupla állkapcsát a biztonság kedvéért. Hamarosan egy raktárféléhez értek, ahol emberek hangját hallotta.
Teljesen elmerülve kereste az ajtó vésznyitóját és amikor megtalálta, meghúzta, az ajtó pedig kitárult. Legalább harminc katona fegyvere szegeződött nekik és mind rettegtek a velük lévő Alien-ektől. A katonák lőni akartak, de a rádióban megszólalt egy hang, aminek nagyon örült. Hicks utasította a csapatát, hogy ne lőjenek és engedjék be őket. Szép lassan mind beléptek és az ajtó bezárult körülöttük. Fia leült az egyik fal tövébe és őt is húzta magával, egyenesen az ölébe.
- Kit látnak szemeim! - szólalt meg Hicks. - Jól vagy?
Megrázta a fejét. - Nem, de túl élem. - azzal fogta és egy újabb adag fecskendőt döfött magába. - Kaszás?
- Csapdában. - válaszolta Hicks.
- Mentsük ki! - jelentette és már állt is fel az átlagon felüli nagyságú lény öléből.
- Álljunk csak meg! - akadékoskodott újra az egyik katona. - Követjük a parancsait és azt sem tudjuk kicsoda? Gondolkodjatok már!
- Nyugodjon le katona! - szólt rá Hicks.
- Bocsásson meg Uram, de egy lószart! - folytatta tovább. - Xeno-kkal cimborál és egy kibaszott szörnyet fog megszülni!
- Pofa be! - ordított rá és az Alien-ek támadó állásba helyezkedtek. - Fogalma sincs róla, hogy ki vagyok!
- Ezt akarom megtudni!
Megszakította a beszélgetést és újra a fülsébe beszélt. - Winter, élsz még? - kezdett ideges lenni. - Winter, a kurva életbe! Válaszolj már! - a következő pillanatban a katona felé fordult. - Itt Connor!
- Itt Winter! - szólt bele végül a férfi. - Segítségre van szükségem! Xeno-k támadtak ránk!
- Hol vagy? - kérdezte és indult is.
A déli raktárnál, nem messze Hicks-éktől.
Nem gondolkodott tovább, inkább indult. Nem nézte, hogy ki volt vele vagy ki nem, rohant, ahogy csak tudott. Mindössze néhány folyosót haladt, míg meg nem látta a férfit futni és lövöldözni. Az ellenséges Xeno-k nem kímélték a férfit, de ő nem adta könnyen magát. Az impulzus karabélyból lőtt ki néhány gránátot, de az sem sokat használt ellenük. Előkapta a taktikai sörétesét és tüzelni kezdett vele, fedezte a férfit, míg odaért hozzá. Idejük sem volt üdvözölni egymást, mert valami felordított a közelükből és cseppet sem érezte barátságosnak.
- Jönnek. - hangja elcsuklott a fájdalomtól és már majdnem sírt, de tartania kellett magát.
- Merről? - kérdezte Raizo.
- Mögöttünk. - fújtatta. - Előttünk nem sokkal emberek vannak.
Az út számára hosszú volt és igen fájdalmas. Ahogy beérték azokat az embereket, akiket említett, megkönnyebbülten sóhajtott fel, mert ismerősökkel találkozott. Az előttük álló két Alien morogni kezdett, mert fegyvert fogtak rájuk és csak őt akarták védeni. Sziszegett egyet és a két lény szétvált, hogy láthassák az emberek, hogy nem akarják őket bántani. Hagyták, hogy bemenjenek és a fia vele együtt az egyik ágynál kötött ki. Amint lefeküdt, a lény a falra mászott és onnan figyelte tovább az eseményeket. A többiek is bementek lassan, de egyikük megállt az ajtó alőtt.
- Gyere be! - szólt a lénynek. - Nem akarom, hogy bajod essen.
Egy számára nagyon ismerős arc ment oda hozzá. - Beszarok! - nevette el magát a férfi. - Csak nem a kis Kaszás?
- Hello, hadnagy!
- Magával vannak? - intett a lények felé.
- Igen. - sóhajtotta. - Mind az enyém. - Nem teketóriázott tovább, egyszerűen előkotorászta az egyik zsebéből a fecskendőket és egymás után ötöt magába nyomott.
- Ez meg mi a szar? - kérdezte a hadnagy.
- Fájdalomcsillapító. - válaszolta.
- Megsérült?
- Nem. - szorította össze a fogát. - Szülni fogok.
A hadnagy egy hordozható tomográfot vitt oda, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy igazat mondott. Mindenkinek tátva maradt a szája, amikor meglátták a képernyőn, hogy mi van a méhében.
- Ez képtelenség! - nyúlt meg a hadnagy arca.
Egy másik katona ment oda hozzájuk. - A műszer szerint ismeretlen.
- Mi ez a szar itt magában? - a hadnagy ordított és szólt néhány emberének, hogy készüljenek, mert az egyik közeli műtőbe mennek, hogy kiszedhessék belőle.
- Nem a maguk dolga. - válaszolta erőtlenül, mert kezdett hatni a fájdalomcsillapító. - Meg kell keresnünk John-t!
- Hey Johnson! - rikkantott oda a hadnagy egy másik katonának. - Hozz neki egy fülest és adjatok neki néhány fegyvert is!
Lassan feltápászkodott, majd megrázta a fejét és alaposan felszerelkezett mindennel. Magára aggatta a taktikai sörétest, a simát, néhány marok pisztolyt, gránátvetőt, géppisztolyt, a harci puskát, az impulzus karabélyt, lángszórót, gránátot és mindent ami csak kellett. A teljes fegyverarzenáltól tényleg úgy nézett ki, mint egy igazi katona. Vissza kellett szoknia a fegyverek használatához, így mielőtt indultak volna, egy gyors gyorstalpaló visszaszoktató gyakorlatot tartott magának, amitől néhány katonának leesett az álla.
- Feleségül veszem ezt a nőt! - jelentette ki az egyik.
- Csak lassan a testtel fiúk! - avatkozott közbe a hadnagy. - Nem érdeklik az olyan srácok, mint ti! - itt tartott egy kis szünetet.
- Próbálkozni csak lehet. - csatlakozott be egy másik is.
Nem válaszolt semmit, inkább indult az ajtó felé, de amint az egyik katona az ajtó nyitógombjára helyezte az ujját, oldalra fordította a fejét és sziszegni kezdett. Egy harcos Alien állt az ajtó előtt és várta, hogy kilépjenek rajta vagy beengedjék. A katonák először értetlenül álltak a dolgok előtt, amikor négyen a sajátjai közül elé álltak, egy hátrébb húzta, míg az utolsó ott állt velük hátul. Az ő fia teljesen máshogy nézett ki, mint a másik öt. Sokkal magasabb, erősebb, okosabb volt, mint a többi és testét mindenütt érdekes világosbarna jelek díszítették.
Ott állt közte és a másik között, aki néhány másodperce hátrébb tolta, hogy megóvhassák. A lény farkasszemet nézett velük, de az előtte álló négy nem érdekelte. A katonák körülöttük és a másik helyiségben helyezkedtek el úgy, hogy őket is védhessék. A váratlan vendég egyszer csak sziszegni kezdett és az előtte lévők is ugyanezt tették. Rátámadt az egyikre. Védelmi ösztöne bekapcsolt és mielőtt halálos csapást mérhetett volna a teremtményére, eldobta a kezében lévő fegyvert, majd a harcos Alien-nek rontott és kirepültek a folyosóra. Nem teketóriázott sokat, megragadta egyik kezével a torkát, felemelte, majd egy ügyes mozdulattal letépte a farka végén lévő tőrszerű valamit és a dög felsikoltott. Kegyetlensége nem ismert határokat. Az idegen lény kinyújtotta dupla állkapcsát, hogy megsebezhesse vele, de másik kezével még idejében elkapta és a másodperc tört része alatt azt is kitépte. Hangosan mordult egyet a lényre, mielőtt kitépte a jobb karját is. Majdnem habosan folyt ki belőle a sárga, savval teli vére, de még nem volt elég. Ismét egy sikítás a dögtől, mikor a másik kezével is így tett, majd hátrébb csúszott rajta és karmaival felmarta a gyomrát is. Belei sisteregve hullottak a padlóra és a lény légzése abbamaradt, végül eredeti hangján, mélyen és túlvilágian győzelmi üvöltést hallatott, amibe az összes többi nem közéjük tartozó Alien belereszketett.
Az ajtó kitárult mögötte és a katonák kiözönlöttek rajta. Zihálva állt a darabokra tépett és marcangolt test fölött. Fia azonnal átvágott közöttük, nem érdekelte, hogy kit lökött fel, majd magához ölelte. Dühe kezdett tovaszállni, amikor az ölésre termett karok gyengéden végigsimítottak a karján, majd a hátán és végül a hasán is. Ahogy a katonákra nézett, mindegyik kikerekedett szemekkel és tátott szájjal bámulták a lejátszódó jelenetet, majd a brutálisan kivégzett tetemet.
- Ezt maga művelte? - kérdezte az egyik katona.
A kezeire pillantott, amikről még mindig csöpögött a sárga, savas vér. - Mi a fasz? - szólalt meg a hadnagy. - Tudja, hogy sav csöpög az ujjairól? - a kérdésre elmosolyodott. - Hogy nyírta ki? - a férfi választ várt. - Miért nem égeti ki a sav?
- Ez egy hosszú történet. - válaszolta. Nem akarta tovább húzni az időt, hiszen megakarta találni Kaszás-t és most, hogy saját erejéből kinyírta a harmadik legerősebb ellenséges Alien-t, már készen állt a nehézségekre, ráadásul a benne lévő hibrid is lenyugodott és nem akart még megszületni. - Raizo! - szólt második férjének. - Keresd meg a frekvenciát, amin elérhetjük Kaszás-t és szedjük fel őket.
- Intézem! - mondta a férfi és a többiek is csak néztek.
Az egyik katonának nem tetszett, hogy parancsolgat egy századosnak és ezt ki is fejezte. - Ki a fene maga? - háborgott. - Hogy utasíthat egy feljebbvalót bármire is?
A hadnaggyal összenéztek. - Ő a főnök, fiam! - világosította fel, de nem ért el az agyáig.
- Tudtommal Connor és Kaszás a főnökök!
Nem törődően sóhajtott és rázta meg a fejét. A hadnagy egyre dühösebbé vált a tiszteletlensége miatt és tarkón is vágta érte. - Tiszteld a feljebbvalódat, kölyök!
Egy másik is csatlakozott a korábbi engetlenkedőhöz. - Tisztelettel kérdezem, asszonyom.... - nem hagyta, hogy befejezze a mondatot és inkább a fülesébe beszélt.
- John, hallasz engem? - semmi válasz.
- Kaszás, itt Raizo! - mondta a férfi a rádióba.
- Itt Kaszás. Mi a helyzet? - a hangjától megkönnyebbült és mintha legalább tíz tonna súly esett volna le a válláról.
- Megvan Jan! - mondta tovább. - Ismétlem, megvan Jan!
- Jól van? - kérdezte a férje.
- Igen, de nem sok van neki hátra. - Raizo szavai után olyan volt, mintha Kaszás megfagyott volna. Valamit babrált a fülesével és már beszélhetett is vele.
- Hol vagytok? - kérdezte Kaszás-t.
- Egy raktárban nem messze a hadnagytól. - válaszolta. - Sarokba szorítottak minket.
- Indulunk! - mondta úgy, hogy mindenki hallja.
Rendezték soraikat és indulásra készen álltak. Két Alien maradt hátul, hogy fedezze őket. A plafonon másztak és figyeltek. Kettő volt előttük, a fia mellette és az utolsó elment felderíteni a terepet. Lassan, óvatosan és halkan haladtak, mert aggódott amiatt, hogy elveszíti valamelyik tengerészgyalogost. Meg is feledkezett a kezében, a vállain és a zsebeiben lévő fegyvereiről. Úgy sétálgatott, mintha egyáltalán nem fenyegetné őket veszély. Túlságosan is megszokta az idegen lények jelenlétét, ezért nem érezte magát veszélyben. Épp bevettek egy kanyart, amikor eszébe jutott, hogy azt a kevés emberi mivoltát is kivetkőzte magából nemrég, ami a DNS-ében van.
Egyáltalán nem érte váratlanul, amikor a hátuk mögött felbukkant két ismeretlen Alien, akik támadni készültek. A katonák nem mertek lőni, mert amikor a velük lévők és az őket támadók összecsaptak, nem akarták megölni a védelmezőiket. Már elindult feléjük, hogy segíthessen nekik, amikor elől is támadni kezdtek. Két Alien-e hamar lenyomta a hátulról támadókat, de elől egy újabb harcos Alien tűnt fel, pont olyan, mint amilyet széttépett. Együtt dolgozott a vele lévőkkel és együtt, csapatként támadni kezdték. A katonák hátukat fedezték, nehogy újabbak érkezzenek. Sziszegtek és morogtak az idegen lényre, majd egy kósza ötlettől vezérelve felugrott és leterítette. A többiek köréjük gyűltek és egyszerre kitépték a kezeit, lábait és a farkát. Mielőtt indultak volna, még visszahajolt a harcoshoz és kitépte dupla állkapcsát a biztonság kedvéért. Hamarosan egy raktárféléhez értek, ahol emberek hangját hallotta.
Teljesen elmerülve kereste az ajtó vésznyitóját és amikor megtalálta, meghúzta, az ajtó pedig kitárult. Legalább harminc katona fegyvere szegeződött nekik és mind rettegtek a velük lévő Alien-ektől. A katonák lőni akartak, de a rádióban megszólalt egy hang, aminek nagyon örült. Hicks utasította a csapatát, hogy ne lőjenek és engedjék be őket. Szép lassan mind beléptek és az ajtó bezárult körülöttük. Fia leült az egyik fal tövébe és őt is húzta magával, egyenesen az ölébe.
- Kit látnak szemeim! - szólalt meg Hicks. - Jól vagy?
Megrázta a fejét. - Nem, de túl élem. - azzal fogta és egy újabb adag fecskendőt döfött magába. - Kaszás?
- Csapdában. - válaszolta Hicks.
- Mentsük ki! - jelentette és már állt is fel az átlagon felüli nagyságú lény öléből.
- Álljunk csak meg! - akadékoskodott újra az egyik katona. - Követjük a parancsait és azt sem tudjuk kicsoda? Gondolkodjatok már!
- Nyugodjon le katona! - szólt rá Hicks.
- Bocsásson meg Uram, de egy lószart! - folytatta tovább. - Xeno-kkal cimborál és egy kibaszott szörnyet fog megszülni!
- Pofa be! - ordított rá és az Alien-ek támadó állásba helyezkedtek. - Fogalma sincs róla, hogy ki vagyok!
- Ezt akarom megtudni!
Megszakította a beszélgetést és újra a fülsébe beszélt. - Winter, élsz még? - kezdett ideges lenni. - Winter, a kurva életbe! Válaszolj már! - a következő pillanatban a katona felé fordult. - Itt Connor!
- Itt Winter! - szólt bele végül a férfi. - Segítségre van szükségem! Xeno-k támadtak ránk!
- Hol vagy? - kérdezte és indult is.
A déli raktárnál, nem messze Hicks-éktől.
Nem gondolkodott tovább, inkább indult. Nem nézte, hogy ki volt vele vagy ki nem, rohant, ahogy csak tudott. Mindössze néhány folyosót haladt, míg meg nem látta a férfit futni és lövöldözni. Az ellenséges Xeno-k nem kímélték a férfit, de ő nem adta könnyen magát. Az impulzus karabélyból lőtt ki néhány gránátot, de az sem sokat használt ellenük. Előkapta a taktikai sörétesét és tüzelni kezdett vele, fedezte a férfit, míg odaért hozzá. Idejük sem volt üdvözölni egymást, mert valami felordított a közelükből és cseppet sem érezte barátságosnak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)