2015. augusztus 21., péntek

Aliens Vs Predator: Rebirth 2.rész

Kaszás állt előtte és néhányan a csapatából. Képtelen volt hinni a szemének és állt ott lefagyva hosszú perceken át, amíg az a bizonyos ordítás nem hallatszott, de ezúttal sokkal közelebbről. Hirtelen összenézett a mögötte álló lénnyel és az meg nem mozdult addig, ameddig parancsot nem adott rá vagy el nem indult. A fenyegetés egyre közelebb ért hozzájuk.
Ahogy megindult, a velük lévő lény elkezdte az embereket terelni utána, hisz tudta, hogy mit csinál. Megakarta keresni a többieket a sajátjai közül, hogy együtt elhagyhassák a hajót, mielőtt felrobbanna. A riasztó még mindig fülsiketítően vinnyogott és a hang is újra megszólalt.

Figyelem! Figyelem! Folytassák a kiürítést! Ez nem gyakorlat! Polgári személyek tartózkodnak a C szektorban! 

- Bassza meg! - sziszegte. - Elárulja a helyzetünket! - A folyosó végén látott egy ajtót, amihez odarohant és megnyomott egy gombot, majd beszélni kezdett. - Destromo, helyzet jelentést!

- Földönkívüli életforma észlelhető a következő szinteken: 21-es, 23-as, 25-ös, 39-es, 40-es, 36-os, 20-as, 13-as, 15-ös, 1-es.

- Képet kérek a mögöttünk ólálkodó lényről! - A kép hamarosan megérkezett és úgy érezte majdnem elájul. - Kurva életbe!

- Ez az aminek gondolom? - kérdezte Kaszás.

- Egy Predalien. - válaszolta. - Nem az enyém. - mélyen a szemeibe nézett, hogy biztosítsa, megölheti ha kell.

Lassan elindultak a folyosón. Senki nem szólt egy szót sem, csak kézjelekkel kommunikáltak, nehogy kiszúrják őket a közelben rejtőzködő idegenek, ameddig a saját emeletére nem érnek. Ott már biztonságban lesznek, mert a sajátjai, akikkel évekig együtt dolgozott ott várják. Minden egyes lépést halkan és elővigyázatosan tettek meg, ha kellett rejtőzködtek, de nem fordultak vissza, mert a rém még mindig követte őket.
Nagyot sóhajtott, mikor végre elérték a folyosója bejáratát és gondolva az őket követő hívatlan vendégre bezárta maguk mögött az ajtót. Alig tettek meg néhány lépést, valami teljes torka szakadtából ordítva és nagy erővel próbálta betörni a vastag acél ajtót. Küzdött az ösztöne ellen és nem árulhatta el magát a munkatársa előtt, hisz az asszisztensén és Kaszás-ékon kívül senki sem tudta a titkát.
Magabiztosan sétált a folyosón, hisz nem volt miért félnie. A lény, aki az övé volt, leragadt az ajtónál, hogy biztosítsa azt, ha véletlenül az a valami mégis bejutna és veszélybe kerülnének. A laborjába sietett, Kaszás ment vele, három katonája és a velük lévő doki. Gondolkodás nélkül a mások által sosem látott helyiségekbe ment, hogy kiengedje az övéit. Az első ilyen helyiségben három idegen volt. A törhetetlen üveghez ment. Kezével úgy simított végig rajta, hogy a a benne lévők odamentek és ahol megállt a keze, ők is odanyomták.

- Ne! - szólalt meg a doki. - Ha kinyitja mind meghalunk!

Ügyet sem vetve a férfire azonnal megnyomta a gombot és kiengedte a bent lévő lényeket, akik először fenyegetően léptek fel, de csak azért, mert féltették őket. A munkatársa próbálta visszafogni, nehogy a közelükbe menjen, hiába. Amint kiszabadult, az idegenek befejezték a sziszegést és vicsorgást. Egyikük megragadta a karját, majd közel húzta magához és az ölelésébe vonta.
Hirtelen fájdalom hasított végig a gerincén és néhány pillanattal később átlátszó folyadék csorgott ki a combjai közül. Pocsékul érezte magát, a méhe önálló életre kelt és legalább úgy szenvedett, mint azokon a napokon. Az őt ölelő lény támaszt nyújtott neki, míg meg nem találta a néhány fecskendőt, amiben különleges fájdalomcsillapító volt és alaposan belemarkolt a gyógyszeres dobozba is.
A fájdalomtól teljesen összehúzta magát és annyi ereje sem volt, hogy beadja magának a fecskendőből a fájdalomcsillapítót. A semmiből megjelent az egyik asszisztense Bishop, megragadta az egyik fecskendőt, majd finoman a vénájába szúrta a tűt és lassan befecskendezte a bizarr színű anyagot. Mindössze néhány perc alatt a fájdalom megszűnt és normális közérzettel állhatott lábra.

- Jól vagy? - kérdezte Bishop tőle.

- Egyenlőre megmaradok. - zihálta a megkönnyebbüléstől, amit a gyógyszer hatása okozott számára. 

- Hamarosan itt az idő. - emlékeztette őt a férfi.

- Tudom.

Kaszás aggodalommal nézett rá, mert még sosem látta ennyire elesettnek és ezt a gondolatot nagyon is utálta magában. Rühellte a gyengeségeit, magát a női gondokat, a sérüléseket és mindent, ami lelki és vagy testi sérelmet okozhat. A világ leggyönyörűbb dolga is kezdett ilyenné válni számára, hisz szenvednie kell, mielőtt valami újat hoz létre. Összenézett férjével, majd a három lény társaságában elindult a fürdőszobába, hogy rendbe tehesse magát.
Ahogy levetkőzött, alulról csurom vér volt és átlátszó nyálka is borította a combjait. 
Undorodva gondolt bele a sorsába és a helyzetbe, hogy hamarosan egy olyan lény jön a világra, aki három faj tulajdonságait hordozza magában, de mindegyiktől erősebb, vérszomjasabb, okosabb és kegyetlenebb. A nadrágját és a bugyiját a megsemmisítő kamrába dobta, hogy senki se vehessen mintát belőle és klónozhassa, azzal rászabadítva egy veszélyes szörnyet a világra. Az egyik lény aggodalommal tele simított végig a hasán, majd finoman ölbe vette és beállította a zuhanykabinba.
A kellemesen meleg víz pozitív hatással volt rá és a kis lényre is, amitől mosolyognia kellett. Alaposan kiáztatta magát, lemosva mindent undorító dolgot. Nagy nehezen sikerült elszakadnia a meleg víztől, gondolatai a kint rekedt lény és a növekvő élet körül forogtak. Megengedhette magának ezt a luxust, hiszen az egyik lény kint állt a fürdő ajtaja előtt, a másik belül volt és a harmadik, akit ő nagyon szeretett mozgott vele a helyiségben. 
Éppen öltözködött, mikor a bejárati ajtó váratlanul pittyegni kezdett, jelezve, hogy valaki hamarosan belép rajta és a bent lévő két Alien is meredten arra figyelt. Amikor végre kinyílt, feszült másodpercek teltek el, míg végül a félhomályból előlépett Kaszás. Megkönnyebbülten fújta ki a tüdejében rekedt levegőt. Hirtelen átfutott az agyán, hogy a rájuk leselkedő lény bejutott valahogy és ők nem vették észre.

- Minden rendben? - kérdezte Kaszás.

- Igen. - válaszolta.

- Biztos? - ordított az arckifejezéséről, hogy nem hitt neki.

- Nem. - vallotta be végül. - A lények kiszabadultak, egy Predalien van a nyomomban és egy ismeretlen lény van bennem, akit hamarosan a világra hozok. Ezek kívül minden csodás.

- Hogy bírod? - kérdezte Kaszás aggódva.

- Egyenlőre jól. - válaszolta, mire férje gyengéden átölelte.

Azokban az erős karokban végre megnyugvásra talált és a méhéből kitörni akaró kis lény is békésen pihent. Néhány pillanatig minden rendben volt, majd megérezte, hogy valami, ami korábban nem volt ott, most épp őt figyeli a szellőzőből. Mikor rájött, hogy a Predalien az, ellökte magától és kidobta az ajtón, hogy megóvhassa. A lény kimászott a szellőzőből és nagyon lassan, kimért lépésekkel indult el felé. A helyiségben vele lévő két Alien azonnal védelmezően álltak be elé, ezzel is biztosítva a másik fajtájút, hogy előbb rajtuk kell átjutniuk, mielőtt őt akarja elérni. 
A mögöttük lévő ajtó hirtelen kinyúlt és egy kétszer akkora Alien lépett be rajta, mint a normálisak. Azonnal a vállára tette a kezét és az ő fiával együtt kihúzta a helyiségből, majd a másik két társával bezárkózott és a Predalien-re támadtak. Alien gyermeke az ölébe kapta és miután riasztotta társait, elindultak a mentőkabinok felé. Nagyot nézett, amikor a többi Alien csatlakozott hozzájuk és minden erejükkel ezon voltak, hogy megóvják őket. Minden irányból voltak közülük, mert nem bízták a véletlenre. Az ő által létrehozott Alien-ek sokkal erősebbek, agresszívebbek, kegyetlenebbek és okosabbak voltak az eddig ismerteknél.
Kaszás végig a közelében volt, miközben megpróbált együttműködni a lényeivel. Az út elég hosszúnak tűnt, pláne, hogy minden apró neszre megálltak és néhány lénnyel körülnézettek. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor elérték a mentőkabinokat, de még így is furcsa volt neki valami. Először nem mondta, mert nem akarta, hogy a többiek aggódjanak, de valami nem stimmelt és ezt a lények is érezték. Kaszás aggódva nézett végig rajtuk, mert nem tudta, hogy pontosan mi is történik. Alien-jei idegesek voltak.

- Mi a baj? - Kérdezte váratlanul Kaszás.

- Nálad van az impulzus fegyverem? - kérdezett vissza válaszadás helyett.

- Itt lóg az oldalamon. - mondta a férfi.

- Meg is van töltve?

- Mindig. - nézett rá érdekesen. - Miért?

Nem mondott semmit, csak mutatta, hogy adja oda és fiának is jelzett, hogy tegye le a földre. Feszült csend következett, ami szinte már feszültté tett mindenkit. Percekig figyelt és a levegőben lévő illatokat ízelgette, míg rá nem jött mi közelít fejéjük. Weyland Yutani együtt működött a hadsereggel és egy sor újabb gyártású harci robotot aktivált, hogy szüntessék meg a fenyegetést. Ezek a gépek lassan, de biztosan haladtak feléjük és nem tartotta kizártnak, hogy rájuk is vadásznak. Tudta, hogy mikor mérte be az egyik és azt rögtön fejbe is lőtte párszor. A kis robbanásra Kaszás is felemelte a fegyverét, de nem lőtt, csak akkor ha engedélyt adott rá.

- Srácok, el kell tűnnünk innen, most! - adta ki a parancsot és megindultak a mentőkabinok felé. 

Először az Alien-jeit tette be három mentőkabinba, majd ők is sorra kerültek. A rázkódástól kicsit felfordult a gyomra és a kicsi lény is rosszabbul viselte a dolgot, de azért koncentrált a küldetésre. Mielőtt beértek volna a bolygó légkörébe, a Destromo felrobbant az űrben. Hirtelen úgy érezte, mintha az élete egy része oda lett volna és hiába győzködte magát, hogy nem igaz, mégis úgy volt. Alien fiának az ölében ülve hirtelen minden sokkal vidámabbnak tűnt, hisz mindenkit megmentett, akit csak lehetett. A korábban beadott fájdalomcsillapító kezdte kiütni, ami egyet jelentett azzal, hogy Kaszás-nak egyedül kell megbirkóznia mindennel, ami ezután jön, hisz a lényei őt védik.
Mikor legközelebb ébredezni kezdett, néhány Alien talált rá, de nem tudta kivenni, hogy az övéi vagy a bolygón lévők, de annyi bizonyos volt, hogy hamarosan kiderül. Kótyagos volt a feje és a gyomra tótágast állt. Először azt hitte, hogy valaki kivette a lényt belőle, de amikor a gyógyszer hatása múlni kezdett, rájött, hogy a nehezén még túl van. Legnagyobb meglepetésére a lények nem a földön húzták, mint ahogy a normálisaktól megszokott volt, hanem ölben vitte az egyik és néhány minden irányból védték. Kezdett elmosódni előtte a kép és nemsokkal később minden megszűnt körülötte.

Valamivel később egy ismerős hang próbálta ébresztgetni. - Jan, ébredj! - Nem tudta hová tenni egy ideig, majd rájött, hogy Raizo próbálja magához téríteni.

- Mi történt? - kérdezte halkan. 

- Megtámadtak minket. - válaszolta. - Jól vagy?

- Kicsit kótyagos a fejem. - válaszolta. - Kik voltak?

- Harci androidok. - lihegte Raizo. - Fel tudsz állni?

- Azt hiszem. - mondta és mikor körülnézett, kikerekedtek a szemei. - Hol vannak a többiek? - A kérdésére előjött három Alien-e, köztük az, akit szült és az ölében cipelte. - Kaszás?

- Szétváltunk. - szólalt meg Raizo. - Felderítik és megtisztítják a terepet előttünk. 

- Francba! - morogta. - Utánuk kell mennünk, különben megölik őket!

- Honnan veszed?

- Ismerem ezt a helyet!

- Mi? - hőkölt hátrébb Raizo.

- A társaimmal ide jöttünk Xeno-kat ölni! - ránézett a többiekre és elhúzta a száját. - Bocsi. - Mit keresünk az Lv426-on?

- Lv426? - kérdezett vissza második férje. - Nem robbantották fel?

- Kibaszott Weyland. - morogta. 

Ideje sem volt tovább folytatni a mondókáját, mert valami közeledett feléjük és az egyik őrszem is tüzelni kezdett. A sikítások egyértelműen elárulták, hogy az ottani Xeno-k próbáltak bejutni hozzájuk, hiszen az övéinek sokkal mélyebb és ijesztőbb hangjuk volt. Alien fia úgy kapta fel a földről, mint egy tollpárnát és meg is indultak az épület megmaradt részének biztonságosabb része felé. Legszívesebben harcolt volna, de a benne lévő életre is gondolnia kellett. Raizo összeszedte a katonáit, akik között néhány ismerős arc volt. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt és nyugodt volt, amíg meg nem szólalt a vészjelző.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése